BankKárok

Günter Ogger vörös posztó a német bankárok és egyéb nagy hatalmú pénzmozgatók szemében. A nagy nyilvánosság előtt rendezett közös kerekasztal-beszélgetéseik rendre botrányba fulladtak, a higgadt urakban magasra csapott a szenvedély, hisz a jó nevű író-publicista is szenvedélyes, sőt gyilkos támadást indított e könyvével a bankok, biztosítók, az adószedő állam, a nagy és kisebb pénzügyi vállalkozások sviháksága ellen, a pénziparosok gyámkodásába szorított állampolgár védelmében. Nevezett állampolgár pedig azzal hálája meg Ogger fáradozását, hogy viszi a könyvet, mint a cukrot: a „Bankkárok” hónapok óta vezeti a Der Spiegel bestsellerlistáját. a szerző nem vagdalkozik felelőtlenül, állításai alátámasztására gazdag példatárral rukkol elő, s a példák hátborzongatóan ismerősek. Szó esik itt számlafosztogatásról – a polgár tartozásának villámgyors, követelésének csak néhány napos késéssel elvégzett könyveléséről, szó esik csalárd szerződésekről, a polgár tervszerű félrevezetéséről. Hallunk álbankokról, amelyek feltűnnek, aztán eltűnnek. lelepleződik a hitelkártya „titka” – a forgalom pontos könyvelésének köszönhetően a bank még azt is tudja, mikor és hol, mennyiért vett valaki porszívót vagy kozmetikumot. Rádöbbenünk, miféle fogásokkal lehet betéti kamatokat elsinkófálni, horribilis hitelkamatokat kíméletlenül behajtani. Találkozunk mézédes ügynökökkel – ha az ügyfél pénzt hoz – és jéghideg végrehajtókkal- ha az ügyfél megszorul.
A könyvből leszűrhető keserű tanulság: mindeme machinációk révén pénzünk műpénzzé válik, s aki megtakarított forintjait nem a ládafiában tartja, annak a komputerek még a gondolatait is kifürkészhetik.