Negyed század múlt el azóta, hogy újabb történelmünk egyik legnemesebb, legtisztább alakjának, BÁRDOSSY LÁSZLÓNAK ajka örökre elnémult. Az ő miniszterelnöksége alatt lépett Magyarország háborúba a Szovjetunió ellen, - ezért a háború végeztével a megszálló szovjet-haderő által felállítani rendelt ún. népbíróság, mint első számú «háborús bűnöst» halálra ítélte. Az elmúlt idő túlságosan rövid ahhoz, hogy történelmi cselekedeteket mérlegre tegyünk, hogy azok helyes vagy helytelen voltát megítélhessük. És mégis, ha Bárdossy László élne, - ismerve őt, az ő temperamentumát -, biztosan nem hallgatna, biztosan nem hagyná felelet nélkül azokat az írásokat, melyek a háború alatti Magyarország vezető személyeinek tollából napvilágot láttak és az ő politikai tetteit is természetesen érintik. Úgy érzem, helyette kellene megszólalnom, de most még túlságosan közel vannak az események ahhoz, hogy igazán «sine ira et studio» lehessen szólni.