Részlet a könyvből:
Reggeli tizenegy óra lehet, midőn két úr lép az Albergo Italiano kapulépcsőjéről a gondolába.
Az idő derült, és szép őszi napot igér.
- Hová megyünk, signore!
- A Manfrini-palotába, Antonio! - válaszolá az ifjabbik úr.
Antonio megindította gondoláját s az nyílgyorsan halad a nagyobb és kisebb árúhajók közt, melyekkel a Canal-Grande, az egykori tengerkirálynőnek, Velenczének főutczája, szokatlanul telve van.
- Láttamoztattad-e útlevelünket? - kérdé az előbb szólott idősb útitársát, ki tőle vagy jelleménél vagy helyzeténél fogva némi függésben volt.
- Még tegnap estve, Anselm! válaszolá ez, félrevonva a gondola függönyeit, hogy szabadon legeltethesse szemét a sötét márványépületeken, a Szent-Márk templomán, a Della Salute kúpjain, a Rialtón és a kék lagunán, melynek mélye régi és bősz titkokat fed, de külszine redőtlen és nyilt, mint a gyermekarcz.
