Részlet a könyvből:
Két subás haladt az országúton. Két kifordított subás, mert az idő már decemberre járt.
Köröskörül borulat ülte a határt, a szürke égből ködös, kietlen csönd szitált. Az egyik subás a Tisza felől jött, a másik a Tisza felé igyekezett. Az egyik Vásárhelynek, a másik Szegednek.
Suba volt rajtuk, kifordított suba mind a kettőn, báránybőr süveg a fejükön, kurta pipa a szájukban, hát, hogy így egyformán lépkedtek, Kopáncs alatt találkoztak össze.
Éppen a kanálisnál.
A kőhíd töviben egyik oldalon is, meg a másikon is lapos kőkocka állott. Az egyik subás leült íz egyikre, a másik leült a másikra. Köhintettek egyet, elnézték a határt, aztán az, amelyik a Tisza felől jött, megszólalt:
- Mőre?
A másik szítt a pipáján.
- Szögednek, - mondta csöndesen.
Keveset várt, aztán váltotta a kérdést.
- Hát kend?
Amaz szítt a pipáján.
- Én mög Vásárhelynek...
