Bírákhoz és barátokhoz

Őrizetesség után, internálás veszélye közben kezdi írni Szabó Lőrinc 1945 áprilisában Napló-ját, majd igazolási tárgyalásaira készíti a Bírákhoz és barátokhoz címzett kétrészes védőbeszédét. Mindkettőben védekezik, magyarázkodik, önmagát is meggyőzni szeretné: régi barátai nem a vesztét akarják, de pletykák, képzelgések áldozatai. És önmagának is magyarázza: nem bűnös, csak a látszat mutatja olyannak, mint az ellene indult hajsza fantomképe megrajzolta. Talán egyszerűbb lett volna, ha ő is csak azt érzi, hogy voltak tévedései, bántó gesztusai, ezeket meg kell bánnia – és minden folytatódhat tovább. Hiszen verseivel senkinek sem volt vitája. Így képzelték barátai is, ellenfelei szintúgy. Csakhogy a Napló ennél lényegibb váltást jelent Szabó Lőrinc pályáján. Abban a félévben (igazolásáig, szeptember végéig vezeti a Napló-t) döbben rá csalódására az erőben. Ekkortól azonosítja gondolkozásában is, nemcsak verseiben, az erőt az erőszakkal. Így Napló-ja egyben nagy tudati tisztázási folyamat is. Mindenfajta erő tiszteletétől való elszakadás. Most már nemcsak költészetében, de történetszemléletében is az egyes ember sorsát emeli meghatározóvá. Míg ekkortól az új rend hatalmi rendszerében szerephez jutó barátai teljesítményeiben fokozatosan, majd rohamos értékcsökkenés következik, addig az ő költészete éppen ettől az időtől fogva újulhat meg: neki semmilyen hatalommal szemben nem lesz már illúziója, egyetlen értékként az emberi személyiséget mutatja fel. Amíg csak a hitlerizmus és az antiszemitizmus vádja alól való felszabadulás dokumentumát láthattuk a Napló korábban közreadott töredékeiben, hihettük kicsinyes magamentségnek is, önvédő írásműnek. A mostani, teljes kiadás ismerete a katartikus önvizsgálatra hívja fel a figyelmet. Nemcsak az említett vádak alól tisztázza ezzel magát, hanem, mivel alászáll önmaga rejtett mélyrétegeibe és szembenéz démonaival, sikerül leszámolnia minden ilyesféle kísértéssel. S ezzel nemcsak azokat hárítja el magától, melyekkel őt vádolták, hanem azokat is, melyeket akkori vádlói fognak majd elkövetni a későbbi években. Mára kap ezáltal igazi távlatot a Napló. Előhangja a Tücsökzenének és A huszonhatodik év-nek, amelyek nem jöhettek volna létre az eszmélkedés nélkül.
A kötetet Kabdebó Lóránt rendezte sajtó alá, az ő részletes utószava magyarázza, és az ő irodalomtörténeti jegyzetei zárják.