Tövises bokrokszegte útra - ahol sziklás, kopár a föld, és nem üdíti sivárságát sehol egy kis fakadó zöld - lenéz a nap nyugvó sugára, de színe haragvörös, ó szörnyű bűn, ó szörnyű átok! - a föld ma vérbe öltözött.
A sziklán ott pirosló vérfolt... majd megmozdul egy vérző test,
Hisz Ábel az, a szelíd pásztor... jaj, haldoklik... ki tette ezt? Csend! felsír a haldokló ajka: "Anyám, hol vagy? jöjj... szenvedek...
Miért nem jössz hívó fiadhoz, ki bűnödben is csak szeret!
Tudom anyám, te hoztad földre a bűnt, amikor vétkeztél,
Mert jaj - ha nem eszel a fáról, Káin nem lesz rossz és Ábel él.
De megbocsátok, hisz anyám vagy, ki megsirattad vétkedet
S szegény bűnös anyámnál jobban a földön senki sem szeret.
Téged hívlak, jó anyám, jöjj hát, fiad szólít s te nem jössz el?
Jaj, ez is a bűn büntetése, hogy nem látsz s nem segíthetsz fel!
Mert nem tudsz mindent, úgy mint régen, az ősbán lefogta szemed
