Bónis Ferenc – Tizenhárom találkozás Ferencsik Jánossal

Ferencsik János a XX. század magyar zenei előadóművészetének leggazdagabb mondanivalójú, de legkevésbé beszédes mesterei közül való. Olyasvalaki, aki fontos közlendőjét mindenkor a muzsikára, az általa megelevenített zeneművekre bízta. Művészpályájának egyik legnagyobb sikere után – ez Wagner utolsó remekművének, a Parsifalnak 1983-as budapesti felújítása volt – mégis vállalkozott rá, hogy elmondja életének főbb eseményeit Bónis Ferencnek, a régi és újabb magyar zene kutatójának. 1983 februárja és májusa között tizenhárom alkalommal találkoztak e célból: az ott és akkor elhangzottak öltöttek formát ebben a kötetben. Hét évtized eseményei tárulnak itt az olvasó elé: a gyermekkor, a tanulóévek emlékei, az operaházi inaskodás és segédkezés esztendei – melyeknek letöltése után szinte átmenet nélkül lép elénk a Mester, a magyar előadóművészet világszerte ismert egyénisége.
Az előadóművész nem élhet „légüres”, „rezonanciamentes” térben – a Ferencsik-formátumú karmester pedig különösen nem. Százakkal dolgozik együtt, ezrek és tízezrek figyelik minden gesztusát. Pályája alakulásában meghatározó szerepet játszik a történelem – mely milliók és tízmilliók sorsát irányítja. Nem meglepő tehát, hogy e könyv, bár főtémája Ferencsik János élete, nem csupán róla-magáról szól. Nagy példaképek elevenednek meg benne, művésztársak hosszú sora, intézmények tündöklő és hanyatló periódusa, nagy koncertutak képe, vélemények zenei és zenén kívüli dolgokról – mindez egy széles ecsetvonásokkal megfestett történelmi tabló körfüggönyháttere előtt. A könyv egy karmester pályájának leírását ígéri – ám ennél jóval többet ad: hiteles képek százait két emberöltő magyar zenetörténetéből.