„Elsőre annyit láttam, hogy a gróf bújik ki az ablakon. Arcába nem pillanthattam ugyan, de a nyaka s a mozgása megbizonyosított, hogy ő az, leginkább a keze, mert afelől tévedés nem lehetett. Érdeklődésem rémületre vált, mikor azt láttam, hogy teljes teste kibukik az ablakon, és kúszni kezd a falon, méghozzá fejjel lefelé a szédítő mélységnek, és köpönyege, akár a denevérszárny, úgy borul fölébe. Nem hittem a szememnek. Gondoltam, a holdfény játszik velem. Jobban belemeredtem a derengésbe, de úgysem láttam egyebet: a keze meg a lába ujja kapaszkodott a kövek illesztései közé… Rettegés szállt rám, mert tudom, hogy nincs menekvés innen, s okom a rettegésre szaporodik…”
