Részlet a könyvből:
Van-e remény, kérdezte halkan herceg Montenuovo ezredes, főudvarmester a két orvost, akik az imént léptek ki reggeli vizitről a császár dolgozószobájából.
A láz csökkent, jelentette Kerzl vezértörzsorvos, de a közérzés rosszabbodott; őfelségének ágyban a helye.
Lassan jött közelebb a császár két ősz tábornok szárnysegéde: itt minden hiába, mondta végül gróf Paar, itt nem segít se kérés, se rábeszélés, őfelsége azért se fekszik le, őfelsége tudja, hogy nem állna talpra többé. Bolfras báró fáradt kézlegyintéssel erősítette meg mindezt és Spányik ezredes, a szolgálattevő szárnysegéd, hozzáfűzhette, hogy a császár már hajnali négy óta íróasztalánál ül, pedig olyan fáradt, hogy a feje minduntalan a mellére hanyatlik.
Egy kevéske remény van még, kísérelte meg a konsiliárus Ortner professzor, hogy megvígasztalja a két ősz tábornok-szárnysegédet; a gyulladásos-góc nem terjedt tovább, az éjszaka, a körülményekhez képest, nyugodtan telt el.
