"Jelen műben olyan megállapításokat kívánok olvasóim elé tárni, amelyek újszerűségüknél fogva egyaránt lebilincselik a tanulni vágyó laikust és a saját nézeteitől el nem fogult tudóst. Olyan megállapításokat kívánok a magyar közönséggel megismertetni, amelyek eddig csupán idegen nyelven jelentek meg és így a szélesebb magyar körök elől el voltak zárva.
E megállapítások elzárására jellemző, hogy jóllehet Észak-Amerikában a jelen mű tárgyát képező eredeti könyvekből több mint 10 000 példány fogyott el, a tudományos világ mégsem akar erről tudomást venni. Nem találtam sehol sem mellette, sem ellene szóló értekezést, vagy tudományos megjegyzést, s ez bennem akaratlanul is azt a hitet kelti, mintha a tudományos világ nemhogy nem tudna, hanem inkább nem akar hozzászólani. E megállapítások mellett felsorolható bizonyítékok oly számosak és meggyőzőek, hogy azok aligha volnának megdönthetők, de minthogy e megállapítások szinte mindenben ellenkeznek azzal, amit az eddigi felfogások szerint valónak hisznek, akkor megérthetjük a tudományos világnak e tárgytól való tartózkodását. Újabb, a jelen felfogások mellett kevésbé elfogult ifjabb tudósok nemzedékére kell várni, akikben meglesz a bátorság ahhoz, hogy szakítani merjenek az eddigi felfogásokkal, mert még nem kötötték le magukat azokhoz egy életre, mint elődeik.
Ha mindezekhez hozzáadjuk, hogy a fentiek nemcsak a tudományos, hanem a bibliai konzervativizmusnak is sok tekintetben ellentmondanak, akkor könnyen érthetővé válik, miért volt évekre szükség a rádió és repülőgépek világában, míg e felfedések hazánkba eljuthattak. Itt kell még megjegyeznem végül azt a körülményt, hogy legjobban szerettem volna, ha Churchward J. angol ezredes munkáit eredeti fordításban nyújthattam volna a magyar közönségnek, de nem sikerült a vele való levéli kapcsolatot megtalálnom, így műveit csak kivonatosan ismertethetem. Jelen munkámat senki félre ne értse! Nem szakkönyvnek készült. Célja csupán oly ismeretek felfedése, amelyek irodalmunkban ismeretlenek. Akik szakszerűen óhajtanak történelem előtti múlttal foglalkozni, azoknál elkerülhetetlen a világnyelvek ismerete s így nincs tőlük elzárva az e tárgyra vonatkozó irodalom."
Budapest, 1938. március hó.