„Némelyek szeretnék megkérdezni, hogy vajon lesz-e még magyar világ, de nem merik, pedig milyen szomjasak utána! A vágy és az elképzelt álom őrzi csak őket, a titokban reménykedés. A nagy közösségből kiszakítva, a hegyek közé zárva, a rettegések árnyékában valami kis hírt szeretnének hallani, valami jót, biztatót, ha nem is igaz…”
A kisebbségbe szorult létsors megannyi árnyalatát mutatja be ez a válogatáskötet, mely erdélyi születésű vagy erdélyivé lett írók elbeszéléseit tartalmazza. Megszólalnak a kövek Makkai Sándor novellájában, Magva szakad a búsulásnak Kacsó Sándor írásában, olvashatunk Erdélyi táncról Tamási Áron tolmácsolásában, vagy Kiss Menyhért jóvoltából megismerhetjük a Csíksomlyói legendát.
Összesen huszonöt történetet tartalmaz e kötet, melyek mindegyikének hátterét Erdély, a „tündéri vidék” adja, ahol zöldben mosolyog az erdő, és a hószakállas, magas hegyeknél az ég a földdel ölelkezik. Ez a táj örök, ahogyan az igazság is az, akár a fa, amelyet Benedek Elek hasonlatával élve hiába vágják, nyesik, égetik „gyökere megmarad a szíveknek mélyében, mivelhogy Isten plántálta oda.”
