Ez az írás a II. világháború utolsó szakaszának magyarországi eseményeiről íródott. Akkor, amikor az indulatok a végletekig fokozódtak. Amikor mindegy volt, hogy győztes vagy vesztes. Amikor égen és földön, mindenütt a halál, a szenvedés volt az úr. Bármerre járt az ember, mindenünnen a halottak üveges tekintete meredt a semmibe. Ebben az embertelen, kegyetlen világban járta a menekültek sajátos útját egy kisfiú a családjával együtt. Azokkal, akik mindenkitől, mindentől féltek. Egyedül csak a békét akarták, és a sok borzalmat kapták helyette. Ajánlom írásomat azoknak az idős embereknek, akik katonaként élték át a második világháború szenvedéseit. Ajánlom azoknak, akik hozzám hasonlóan, gyermekként vészelték át a háborút. Ajánlom továbbá azoknak a gyermekeikért aggódó fiatal szülőknek, akik a háborúval már csak történelmi olvasmányaik nyomán kerülnek kapcsolatba. Végül pedig ajánlom írásomat a felnövekvő ifjúságnak - unokáimnak - tanulságul, hogy a naplómban leírt események soha többé meg ne ismétlődhessenek se nálunk, se másutt.
