Egyiptomban már 3-4000 évvel ezelőtt a fény, a halhatatlanság jelképeként tisztelték a kis fekete szkarabeuszt. Ha csendes nyári éjszakán koromsötét erdőben jársz, fényes lámpácskák ragyognak a földön, imbolyognak a levegőben - a szentjánosbogarak. A gyermek rózsás ujján ki piros, fekete pettyes állatka szaladgál; lesi, biztatja, hogy elrepüljön: a katicabogár. Ők mind a bogarak népes rendjébe tartoznak, melyek sokszor váltak az ember hasznára és csak kevéssé az ártalmára. Ne lépj rá, ne kínozd csak azért, mert bogár!
Egyetlen pillantással meg tudjuk állapítani, hogy a milliónyi hatlábú rovar közül melyik a bogár: négy szárnya közül az elülső pár kemény szárnyfedővé alakult. Csak kevés olyan bogárfaj van, amelynek repülőszárnya csökevényes, vagy szárnyfedői megrövidültek, de nyomuk ezeknél is megvan. Kivétel nélkül teljes átalakulással fejlődnek, vagyis minden faja pete-, lárva- és bábállapot után alakul át bogárrá
