A szerelemről alkotott vélekedéseinket - miszerint egy sötét verem, ráadásul vak is - hamarosan kiegészíthetjük azzal a megállapítással, hogy a szerelem nedves. Sőt nemcsak a szerelem az, hanem, amennyiben beszélünk róla - és e tevékenységhez a tudomány mai állása szerint még nem nélkülözhetjük a szavakat -, maguk a szerelem leírására használt nyelvi eszközök is lehetnek nedvesek és melegek, vagy, ha a sors úgy hozza, éppenséggel szárazak és hidegek is. Ki tilthatná meg, hogy ízlelgessük a szavakat, hogy játsszunk velük, ha maga a szerelem is ízlelgetésre való játék, és - ha úgy tetszik - maga az élet is az. Nevezzük néven a dolgokat, és nézzünk szembe magunkkal, milyenek vagyunk ártatlannak tűnő, de sokszor vérre menő játszmáinkban. Kár lenne tagadnunk, hogy életünk minden területét áthatják ezek a játszmák, és miért lenne épp a szerelem mentes tőlük, amikor a szerelem jelen van, ott van életünk minden területén. Könnyű a dolgunk, ha mindehhez az az Eric Berne nyújt segítséget, akit a magyar olvasóközönség az Emberi játszmák nagy sikerű szerzőjeként ismert meg, s aki ugyan már éppen 25 éve viseli a szerelemtől és minden földi jótól való megfosztottság kényszerű állapotát, könyve immár magyarul történő megjelenésében mégis minden bizonnyal hallatlan gyönyörűségét leli odaát.
