Az éjjeli pávaszem nászrepülése Emlékezetes este volt: az éjjeli pávaszem-estének fogom mindig nevezni. Ki nem isimeri ezt a pompás lepkét, a legnagyobbak egyikét az európai éjjeli lepkék közül, gesztenyebarna bársonyba öltözve, fehér szőrméből való gallérral a nyaka körül? A szürke és barna szinű, zegzugos szürke keresztcsíkokkal és ugyanilyen szegélyekkel ellátott szárnyak mindegyikének a közepén kerek folt van, egy nagy szem fekete szemgolyóval és eltérő szinű szivárványhártyával, melyben fekete, fehér, gesztenyebarna és amarantvörös gyűrűk sorakoznak egymásra. Nem kevésbé figyelemreméltó a zöldessárga hernyó, melynél a fekete szűrőkből álló sörénnyel koronázott szemölcsök csúcsába türkisz szinű gyöngy van berakva. Hatalmas barna bábját, melynek a vékonyabb végén sajátságos alakú kijárótölcsér van, rendesen öreg mandulafák lábánál találjuk a kéreghez tapadva. A hernyó ugyanis ennek a fának a leveleiből táplálkozik. Laboratóriumom asztalán május 6-án a jelenlétemben bújik ki egy nőstény a bábtakarójából. A még nedves lepkét azonnal drótharang alá zárom, nincs vele semmi különösebb tervem, csak éppen meg akarom figyelni, hogy mi lesz tovább. Este kilenc óra felé nagy csapkodást hallok az enyémmel szomszédos szobában. Kis Pali fiaim, félig levetkőzve, mintha megbolondult volna, úgy ugrál és szaladgál, toporzékol és a székeket döntögeti. „Gyere hamar" kiált nekem „és nézd meg ezeket a lepkéket, olyan nagyok, mint a madarak! Az egész szobám teli van velük!" Oda sietek s a gyerek lelkendezését és túlzó kifejezéseit egészen érthetőknek találom.
