Az emberi akaratok sokféle viszonyban állnak egymással; minden ilyen kapcsolat kölcsönös hatást jelent, amennyiben az egyik oldal tesz vagy ad valamit, amit a másik fél elszenved vagy elfogad. E hatások azonban vagy olyanok, hogy a másik akarat és test fenntartására, vagy olyanok, hogy ezek elpusztítására irányulnak; tendenciájuk szerint igenlő vagy tagadó jellegűek. Jelen elmélet kizárólagos vizsgálati tárgyát a kölcsönös igenlés viszonyai jelentik. Minden ilyen viszony egységet hoz létre a sokaságban, vagy sokaságot az egységben. Az egység tehát támogatások, könnyítések és teljesítések olyan sora, amely állandó mozgásban van, és az akaratok, valamint az akaratokban kifejeződő erő megnyilvánulásának tekinthető. Ha az ilyen pozitív viszonyok által létrejött csoportot befelé és kifelé egységesen fellépő lényegnek vagy dolognak tekintjük, akkor kapcsolatról beszélünk. A viszonyt, tehát a kapcsolatot vagy valóságos és szerves életnek tartjuk - ez a közösség (Gemeinschaft) lényege -, vagy ideális és mechanikus képződménynek - ez a társadalom (Gesellschaft) fogalma. Az alkalmazás során ki fog derülni, hogy a választott kifejezések alapja a német nyelv rokon értelmű szavaiban található. Az eddigi tudományos nyelv azonban megkülönböztetés nélkül, tetszés szerint felcserélte őket. Ezért néhány előzetes megjegyzést teszünk, hogy az ellentétet adottként ábrázolhassuk. Véleményünk szerint minden bizalmas, otthonos, kizárólagos együttélést közösségnek kell tekinteni. A társadalom viszont a nyilvánosság, a világ. Az övéivel az ember születésétől fogva közösségben él, minden gondjukhoz és örömükhöz kötődik. A társadalomba mint idegen területre lépünk.
(részlet)
