Ötvenhat esztendeje, mióta véget ért a polgárháború, az ezredes egyre csak vár. A macondói körzet forradalmi kincstárnoka volt egykor, húszesztendősen már ezredes lett, s azóta mintha megállt volna az idő. A polgárháború után egymást követő kormányok valamelyike tizenöt éve rendeletet hozott: nyugdíjat ígért a köztársaság egykori katonáinak, de a bürokrácia malmai lassan őrölnek - bajtársai lassan mind kihalnak mellőle, de az egykori harcos konokul kimegy a postahajó elé minden pénteken, várja, hogy megjöjjön a levél a nyugdíjáról... Hiába - az ezredes úrnak nincs, aki írjon. A házból már mindent eladtak, csak egy régi óra meg egy régi kép maradt (azok nem kellenek senkinek), és egy kakas, melyet az ezeredesék fia nevelt, amíg egy rendőr le nem lőtte a kakasviadalon, mert tiltott röplapokat terjesztett. Hogy feleségével éhen ne vesszenek, amíg megjön az első nyugdíj (bár szívük mélyén sejtik, hogy sosem jön már meg: kell az a pénz a minisztériumi tisztviselőknek is), ezt a kakast akarja eladni az ezredes don Sabasnak, aki egykor az ezredes pártjának vezető embere volt, s aztán nemcsak átvészelte a politikai üldöztetést, hanem - egy kis ügyeskedéssel, korrupcióval - a falu leggazdagabb embere lett... Távoli világot ismerünk meg García Márqueznek ebből a korai kisregényéből, ám a fantasztikus intenzitással ábrázolt életek, sorsok mégis ismerősnek tetszenek...
