Harminc esztendeje foglalkozom zenepedagógiával, hol a tanterem zongorája mellett, hol az előadói pódium. E három évtizedes munka során újra és újra nekem szegezték a kérdést:
Hogyan hallgassunk zenét?!
Akik szívvel-lélekkel átadták magukat az aktív muzsikálásnak, azok nemigen hánytorgatták e kérdést; annál inkább azok, akik a zenei út nehézségeitől visszariasztva abbahagyták a hangszertanulást s csak mint zeneélvezők folytatták a muzsika tanulmányozását, a mesterekkel és mesterművekkel való ismerkedést, zenei műveltségük elmélyítését.
Fel sem sorolható: hányféle variációban szólalt meg e kérdés: félénken, az olyan ember hangfelvétel, aki szinte reménytelennek látta a problémát; hallottam megfogalmazva úgy is hogy az valóságos számonkérés volt: - miképpen lehetséges az, hogy értem az írókat, élvezem a festőket, magaménak vallom a nagy szobrászok alkotásait, ismerőseim, sőt: barátaim az építőművészet remekei - csak éppen a zene zárkózik el előlem!
