Kedves Olvasó!
Végre elérkezett a várva várt pillanat, amikor nem csak egy 116 oldalas galaktikával tudunk kedveskedni önöknek. Mostantól ugyanis a legelszántabbak már több mint 200 oldalas terjedelemben vehetik kezükbe a Galaktika XL kiadását. Ez egy valódi kuriózum, ami nem kapható az újságárusoknál, kizárólag a szerkesztőségben vagy a galaktikabolt.hu oldalon lehet megvásárolni, illetve előfizethetnek is rá. Szándékunk szerint hónapról hónapra olyan terjedelmesebb, nagy sikerű műveket mutatunk be az XL változatban, amikhez eddig nem juthattak hozzá más módon a hazai rajongók.
Az XL tehát valójában nem egyszerűen a Galaktika kibővítése, hanem egy Galaktika és egy regény összecsomagolása, ami kizárólag ebben a formában lesz elérhető. Az írók között váltakozva fognak szerepelni nagy klasszikusok és új sztárok, így - reményeink szerint - hiánypótló és felfedező funkciót is betölt majd a Galakika új csillagrombolója.
Az első számban a legnagyobb magyar nevet, Lőrincz L. Lászlót (Leslie L. Lawrence) köszönthetjük újra, aki egy-egy novella erejéig be-bekukkantott eddig is a Galaktikába. Ő egyébként az Ünnepi Könyvhéten (a Vörösmarty téren), június 8-án, 16 órától dedikálja is az XL-ben megjelent művét kiadónk standjánál!
Többen kérdezték, hogy a jövőben mely írók műveiből csemegézhetnek majd az XL olvasói. Álljon itt egy sorrendiség nélküli lista a következő fél év szerzőiből:
Fritz Leiber • Nancy Kress • Georgij Martinov • Stephen Baxter • Walter Ernsting • Kim Stanley Robinson