A Galaktika olyan kort ért már meg, és annyira bonyolultak a viszonyai az újraindulás S okán, hogy mostanában szinte nincs olyan év, amikor ne ünnepelnénk valami kerek évfordulót. 2009-ben volt 30 éves a Galaktika (levonva 9 év „pihenőt"), tavaly pedig a magazin alapításának 40. évfordulóját ünnepeltük. Az idén szusszantunk egy kicsit, de jövőre lesz 10. évfordulója a Galaktika újraalapításának.
Azért az idei év sem múlt el nyomtalanul, hiszen júniusban indítottuk útjára a Galaktika prémium változatát, a Galaktika XL-t, amelyet fél év távlatából nyugodtan tekinthetünk igazi diadalmenetnek. Rajongóink közül egyre többen fizetnek elő erre a valódi kuriózumra, ami más módon szinte nem is hozzáférhető, mert klasszikus kereskedelmi forgalomba nem kerül, így csak előfizetni lehet rá, vagy egyesével megvásárolni a szerkesztőségben, ill. a galaktikabolt.hu online felületünkön, amíg van. A korlátozott mennyiség itt nem puszta reklámfogás, ugyanis a 200 oldalas változat júniusi (azaz első) és novemberi száma teljesen elfogyott. A többiből is már csak néhány példány maradt, így jó lesz igyekeznie annak, aki még szeretné a gyűjteményét bővíteni. Ezek a kiadványok digitális változatban sem lesznek hozzáférhetőek.