Első szavam a köszöneté. Szívemből hálás vagyok mindazoknak - törököknek, magyaroknak akik munkája lehetővé tette, hogy ezt a világot bejárt csodálatos gyűjteményt magunk is megtekinthessük. Itt, Magyarországon, ahol 1566. szeptember 5-én, Szigetvár falai előtt, Szulejmán szultán elhunyt, s uralma végetért. Korát, személye emlékét most egy kifinomult udvari kultúra tárgyi világa idézi. Tárgyak - egyszerűek és gazdagon díszítettek -, a maguk nyelvén. Vajon szólnak-e hozzánk, s mi az üzenetük? Mert a tárgyak csak látszólag némák. A bennük, mögöttük felbukkanó arcok, életek arra figyelmeztetnek: a múltat békévé oldja az emlékezés. Mi, akik egykor, Szigetvár falai mögött s a falak tövében fegyverrel álltunk egymással szemben, mára megtanultuk barátként tisztelni egymást. Az egykor oly rettegett fegyverek-tárgyak mára csodálnivaló értékké lényegültek át, megannyi műremekké, aranykezű mesterek dicséretévé. Az egyetemes kultúra közös kincsévé. Ezzel a szemmel nézzük őket!