Géczy Barnabás - Az eltűnt élet nyomában

Amikor az állatok még beszéltek… Hány mese kezdődik ezekkel a szavakkal?! Megérteni az állatokat – Salamon és Aiszóposz óta – régi álma, vágya ez az embernek. S bár az utóbbi évtizedekben az etológia és az állatpszichológia révén egyre jobban értjük a rovarok, madarak, emlősök jelzéseit, az állatok „beszélgetésének” tanulmányozása sokkal bonyolultabb, nehezebbnek bizonyult feladat, mint mondjuk az ókori Kelet ékírásos szövegeinek, az agyagtáblák üzenetének a megfejtése. Igaz, néha sikerül kideríteni egyes állatfajok mozdulatainak, pózainak, mimikájának értelmét (pl. a társas életet élő rovarok közléseit: a szagok, táncok, érintések nyelvét), de mondhatjuk-e, hogy ismerjük valamennyi hang, mozdulat, gesztus jelentését? És főképpen: valóban beszélnek-e az állatok? Az állatok közlésmódjával (szakszóval: kommunikációjával) a zooszemiotika foglalkozik. Ennek a tudománynak alaptétele, hogy bizonyos fokig minden állat társas lény, és minden fajnak sajátos közlési problémái vannak.