Könyvünk olyan tengeri ütközetek végtelenül izgalmas leírását tartalmazza, amelyekről történelmi tanulmányaink során talán kissé eltérő ismereteket szereztünk. A lissai csata (1866) kulisszatitkairól többek között a következőket tudhatjuk meg Geoffrey Regan kötetéből:
"Amikor 1866-ban kitört a háború Olaszország és Ausztria között, az új olasz haditengerészet főparancsnokságát Carlo Pellion de Persano gróf tengernagyra bízták. nem mondhatjuk, hogy örült volna a megtiszteltetésnek. majdnem hatvanévesen - miután csaknem egy emberöltőn át sikerrel játszotta a haditengerész tiszt szerepét - nem tette éppen boldoggá, amikor arra kérték, élete alkonyához közeledve ugyan tegye már kockára a jó hírét! Egy országban, amely olyannyira híján volt a tengeri háború hőseinek, Persano volt az az ember, akit széles körben az Olaszország rendelkezésére álló "egyetlen" valamirevaló admirálisnak tartottak. háború esetén ki másra is bízhatták volna az olasz hata tengeri haderejét? [...]
Persano lehetett sarlatán, de bolond biztosan nem volt. Tisztán látta a flotta gyenge pontjait, és tudta, e hajóhadat sokkal inkább az állam presztízsének mutogatására építették, nem pedig hadakozásra. Az osztrák haditengerészet talán még feleannyi modern hajóval és ágyúval sem rendelkezett, mint az övé, az olasz admirális mégis kijelentette: "Félek, elbukunk". Ennek következtében állandóan kerülte a harcot, és minden ürügyet megragadott az összecsapás halogatására. Az olasz politikai vezetők, akik látták micsoda hatalmas összegeket emészt fel a flotta megteremtése, hamarosan ráuntak Persano időhúzó stratégiájára.
Persano "inkább a szavak, mint a tettek tengernagya" volt, aki csak akkor futott ki a tengerre, amikor a politikusok és a sajtó nyomásra rákényszerítette [...]
Mivel az erkölcsi bátorság is hiányzott belőle, megpróbálta megrázó veresége ódiumát bosztottaira hárítani. Amikor visszatért Anconába, kezdetben azt híresztelte, nagy győzelmet aratott, és sikerült elsüllyesztenie három osztrák hajót. Igen ám, de a gyors létszámellenőrzés azonnal kiderítette, hogy ő az, akinek hiányzik három a hajói közül, mert a Re d'Itália, az Affondatore és a Palestro nem érkezett meg a honi kikötőbe. Amikor az igazság kezdett kiszivárogni, Persano hangot váltott, és azt kezdte hangoztatni, nagy győzelmet értek el, de drága áron. Ez a verzió sem tartotta sokáig magát. Persano ezután azt kezdet állítani, hogy ő mindvégig a csata sűrűjében tartózkodott, ész az Affondatore az osztrák tüzérek lövedékeitől kapott végzetes sebet.
Amikor végül kiderült a teljes igazság, az olasz nép haragja nem ismert határt, hiszen Persano nemcsak gyáva, hanem hazug is volt".
