A XVI-XVII. század a holland festészet nagy korszaka, amelyet méltó módon három zseniális mester, Rembrandt, Frans Hals és Jan Vermeer munkássága teljesít ki és zár le.
Közülük a legfiatalabb, a delfti születésű Vermeer a XVIII. századi holland polgár tipikus életét élte. Tanulóévei után szülővárosa festőcéhének tagja lett, majd - megfelelő idő elteltével - a céh elöljárója. A festés mellett műkereskedéssel foglalkozott, hogy egyre népesebb családja kenyerét megkeresse, olykor nyomasztó anyagi nehézségekkel is küszködött.
Eközben állhatatosan, a lehető legtökéletesebb megoldásokra törekedve, önmagával mindig elégedetlenül festette képeit, amelyek egy-két kivételtől eltekintve a hétköznapok egyszerű eseményeit ábrázolták. Festett tejet öntő konyhalányt, gyöngyöt mérő asszonyt, kis szobában levelet olvasó nőt és néhány két-három alakos jelenetet: katonát nevető leánnyal, leányt a zenemesterrel stb. Képei csendet, meghitt, ám kissé melankolikus hangulatot árasztanak. A néző könnyen belefeledkezik egy pompás szőnyeg mintáinak, egy hangszer kecses formájának, egy már-már tapinthatóan anyagszerű ruhának vagy ékszernek a szemlélésébe, de a mesterségbeli tudás minden eszközét felvonultató, roppant összefogott kompozíció végül is lehetetlenné teszi, hogy belevesszen a részletekbe.
Vermeer - témáit tekintve - életképeket festett, aeuvre-je mégsem sorolható be egyszerűen a XVII. századi zsánerfestészetbe. A fény és az atmoszferikus jelenségek megörökítése, az a törekvése, hogy ne csupán korának egyes jellegzetességeit, hanem alaphangulatát ragadja meg, a "Műterem" című festményen összefoglalt ars poeticája, mind olyan előremutató vonása művészetének, amely csak három évszázad múltán talált követőre.
