A bölcsek és "beavatottak" közül sokan, nem metafizikai gondolkodás útján jutottak a létezés, titokzatos rejtelmeihez, a vallás és erkölcs sistergő tüzéhez: maga az isteni szólította meg az embert, s nem szállást keresett benne, hanem, eggyé olvadt vele. Emberek százai, ezrei, ugyanazokkal a szokatlan módszerekkel közelítettek, nem anyagi természetű jelenségekhez, mint Mózes Adonáj igézetében: a hierogrammaták természetfölötti erejébe vetett hit, és a varázslás, szinte egyenrangú volt az isteni hatalommal. Úgy képzelem ezt el, hogy a mindinkább öntudatossá vált élőlény, "magával hozta" a néplélekben rejlő érzelmek, gondolatok, forma- és kifejezésvilágát, az elmúlt nemzedékek életének olykor bámulatra méltó, rendkívüli eseményeit, melyeket az "evolúciós láncolat" időtlen cselekmény folyamában, lassan elfelejtett. De a jól megtanult igazságot nem lehet eléggé elfelejteni, vagy mással felcserélni, mert a nép lelke sohasem "cserélhető". Módja van rá, hogy később, az ős-emlékezet, az "anamnézis" képességével, felfrissítse a tudatban mindazt, ami ab ovo, az idők eleje óta, "hordozójával" történt. S bár a prófétai szellem nyugodt lehetett a felől, hogy előzetes tájékozódásai, információi előbb-utóbb hasznosnak bizonyulnak majd, el kellett ismernie, hogy "az Örökkévaló" mégiscsak többre "hivatott" nála. Felismerte, és hasznossá tette - önmaga és a világ számára - az ősfényben talált empíriákat, hisz tudatállapota megfelelt, a szupernaturális hozzáférhetőség szigorú követelményeinek. Fontos megjegyezni, hogy az ősi "mítosz-kreátor", aki saját árnyékát vetíti mentális ködre, miközben az ég, feje fölött válik álombirodalom boltozatává, nem volt ostobán félrevezetett, aki fenntartás nélkül engedelmeskedik, mindenféle értelmetlen káprázatnak.
