A Tárih-i Üngürüsz, a magyar ősgeszta 1453-ban íródott a török szultán számára egy réges-régi ősforrás alapján. Sorsa azóta a lét és a nemlét bugyrait járja...
Bár 1860-ban Vámbéry Ármin átadta az MTA-nak, 120 éven át ismét nemlétezőnek tekintették. Csak akkor vált mégis ismertté, amikor ezt a tétlenkedést látva szorgos magyarok kikölcsönözték a török nyelvű kéziratot, és megszervezték magyarra fordítását.
Megpróbálták megnyerni a Tárih-i Üngürüsz kiadatásához Ligeti Lajos turkológus, az MTA akkori alelnökének támogatását. Amikor ez ügyben személyesen felkeresték, és nem tágítottak e szándékuktól, az MTA akkori alelnöke így kiabált: „Ne merjék ezt megtenni, mert véresre zúzott homlokkal fognak visszahátrálni!, és Ne akarjanak engem a sz…ros vödörbe dugni!”
Grandpierre K. Endre két nagyhatású ismertetőt tett közzé róla, és ezután a Tárih-i Üngürüszt nem lehetett tovább elhallgatni. Korlátozott példányszámban kiadták, de egy hamisítással felérő, torzított változatban, amelyekbe a fordító belement, mert, ahogy mondta: „Erőltették, nem tehettem mást”.
Az eredeti, hamisítatlan kézirat őstörténeti része most, ebben a kötetben lát először napvilágot, Grandpierre K. Endre összes e témában megjelent írásával együtt. Grandpierre Attila tanulmánya vezeti be, amelyben megvilágítja a különböző álláspontokat, azok eltéréseinek okát, feltárja a Tárih-i Üngürüsz idősíkjait, hogy megvilágítsa a helytálló értelmezéséhez szükséges legfőbb szempontokat.
Ennek során fény derül az ősi magyar szájhagyomány jelentőségére, a magyar nemzeti sajátosságokra, a regöseink és a mágusok közötti kapcsolatra, Nimród történelmi szerepére, s részletes képet kapunk a Tárih-i Üngürüszről, amely őstörténetünket az eddigieknél mélyebb összefüggésbe helyezi.
Bebizonyosodik, hogy a Tárih-i Üngürüsz legfontosabb nemzeti krónikánk, amely képes arra, hogy hathatósan hozzájáruljon a magyarság szellemi megújhodásához.
(Grandpierre Attila)
