Az örökkévalóság technológiai körülményei közepette mindig előfordulhat, hogy másként, a tervezettől eltérően alakulnak életfeltételeink, helyzetünk. Éppen ezért mindig abból a feltételezésből kell kiindulnunk, hogy mindig sok mindennek fennáll a lehetősége. Nekünk kell úgy alakítanunk, hogy a lehetőségből szilárd, tökéletesen pontos irányítás legyen, amikor az adott dolog már nem puszta lehetőség, hanem taktikai szinten már látszik is, hogy megvalósul.
Ha súlyos betegségekkel, bonyolult helyzetekkel kezdünk foglalkozni, előfordul, hogy megállás nélkül, folyamatosan
az események sodrában vagyunk. Belemerülünk a súlyos betegségek vagy bonyolult helyzetek kiigazításába,
felelősséget veszünk vállunkra, s máris benne vagyunk a taposómalomban, dolgozunk megállás nélkül, míg el
nem érjük a kívánt eredményt. És itt jön megint képbe az öröm, mint tényező. Az eredmény elérésének öröme.
Az afeletti öröm, hogy tesszük a dolgunkat. Mert hiszen előfordulhatna, hogy eszköztárunk végére érünk, vagy
eszközeink eleve nem elégségesek: de mindig megmarad legalább ez a tudat, az öröm. Hogy értelmünknek, akaratunknak
stb. hála, képesek vagyunk irányítani. Ez fontos: cselekedeteink minőségi jellemzői közt mindig szerepelnie
kell az öröm elemének.
Ezzel már át is léptünk a következő területre, hogy esetünkben az öröm: a cselekedet vetülete. Amikor sok
a munka, vagy a munka állandóan ugyanaz, s rendszeresen betegekkel vagyunk körülvéve, gyakran bizonyos
kilátástalanság tapasztalható a súlyosabb helyzetekben, és mindez felgyűlik, lerakódik a kollektív tudatban. Mi
viszont erőt veszünk magunkon, nekilátunk beindítani a következő irányítást - s ez örömmel tölt el.
