Kecskeméthy Aurél - Gróf Széchenyi István utolsó évei és halála

Kecskeméthy Aurél (1827-1877), egy helytartótanácsi kishivatalnok fia, Budán és Vácott végezte tanulmányait, a pesti egyetemen ügyvédi oklevelet szerzett, majd Bécsben és Pesten működött mint ügyvédgyakornok. A Fiatal Magyarország köréhez laza kapcsolatok fűzték, Petőfi és Jókai is barátai közé tartozott. „Nagyon szép gyerek volt, vidám, könnyűvérű fiú – emlékezik rá Jókai –, elmés gúnyora nem kímélt senkit, még saját magát sem. Nagy szenvedéseken át vezette őt világába az élet, s ezek tanították meg tagadni mindent és kikacagni mindent.” A szabadságharc küzdelmeiben alig vett részt, a bukás után nem fenyegette kényszerbe sorozás, börtön. 1850-ben kezdte el hírlapírói pályáját, a hivatalos Magyar Hírlap-nál, majd a bécsi belügyminisztérium sajtóosztályának cenzora lett; később is az osztrák kormányt támogató lapok munkatársa, szerkesztője volt. A kiegyezés körül csatlakozott a Deák-párthoz, annak konzervatív szárnyához tartozott. Kákay Aranyos álnéven szellemes, nagyhatású országgyűlési „árny- és fényképek”-et írt, majd igen érdekes beszámolót 1876-os észak-amerikai útjáról, az amerikai politikai, társadalmi, gazdasági viszonyokról. Kecskeméthy Aurél 1857-ben barátja, Török János közvetítésével kapcsolatba került Széchenyi Istvánnal, sűrűn eljárt hozzá Döblingbe, tájékoztatta a világ eseményeiről, a külföldi sajtó cikkeiről. Ezért gyanússá is vált az osztrák rendőrség szemében, 1859-ben házkutatást tartottak nála, felfüggesztették cenzori állásából. Gróf Széchenyi István utolsó évei és halála című munkája, amely 1866-ban jelent meg, a riport, emlékirat, lélekraju, esszé kitűnő ötvözete, pontos és anyaggazdag beszámoló Széchenyi István utolsó éveiről, az öngyilkosságát előkészítő eseményekről, árnyalt, érzékletes portré és korrajz.