A hősköltemény szerzőjének megvan az az értékes privilégiuma, hogy nekifohászkodás át a nagy nyilvánosság előtt, ünnepélyes formák közt végezheti el. Megidézheti a múzsát vagy a Boldogságos Szüzet, Hadúrt vagy valamely dicső ősét s erőt, érvényt és megszenteltetést kérhet annak, amit elmondandó lészen.
Az életrajz szerényebb szerzőjének nincsenek ilyen kiváltságai, ő csak titokban keresheti meg erőforrásait; csak halkan sóhajthat segítségért. A műfaj, amelybe mondanivalója ömlik, nem tarthat igényt sem különösebb figyelemre, sem jóakaratú elnézésre. Viszonya tárgyához olyanféle, mint a futó felhőé az örök tájhoz: elvonul fölötte, talán hatásos megvilágítást is ad neki, de nem tartozik hozzá. Egyszer van, elmúlik, talán sohase jön többé vissza. Alakja, célja, öröme ezerféle: Mikszáth Jókai ja és Horváth János Petőfije két antipódus, két merőben különböző világ, a maga nemében mégis mindegyik remekmű és mindegyik életrajz. Azoknak a műfajoknak, amelyekre a mult nagy rendszerezői alig vetettek ügyet, megvan az a kárpótlásuk, hogy tökéletes szabadságban élhetnek.
