„A legszellemesebb csúfolódó, a gyönyörködtetõen okos ember, akinek természetes életformája a vita, az ötlet, az élc, aki mindenre úgy rá tud világítani, hogy a ruha is leválik róla, aki nem fél semmitõl, és nem tisztel semmit csak azért, mert tisztelni szokták, aki nem ismer frázist, csökönyös hagyományt, lusta megszokást. Példátlanul aktív szellem értelmi feszültségének nincs egy intermittáló pillanata. ” – írta G.B. Shawról immár klasszikus rangú kritikusunk, Schöpflin Aladár.
Ezt „a hallatlan szellemi aktivitást” idézi fel Hegedűs Géza az élet és életmű megvallatásával; a legendák álarcát félretéve az ember, a gondolkodó és a művész hármas egységét elemzi, s kapcsolja be a modern drámai irányzatok vérkeringésébe, azt az oeuvre-t, amellyel népszerűségben nálunk legfeljebb csak Shakespeare-é vetélkedhetik.
