Az író önéletrajzi elemekben is bővelkedő regénye ez. "Sok nehézséget kellett legyőznöm", írta Hesse egy levelében, amikor a mű megjelent. "Számomra, legalábbis egyelőre, búcsút jelent ez a legnehezebb problémától, amely gyakorlatilag foglalkoztatott. Mert a boldogtalan házasság, amiről a regény szól, egyáltalában nem a rossz választáson múlott, hanem mélyebben, magán a "művészházasság" problémáján. Arról a kérdésről van itt szó, hogy egy művész vagy gondolkodó, olyan ember, aki intenzíven is akarja élni az életet, de a lehető legtárgyilagosabban szemlélni és ábrázolni is - képes-e egyáltalán a házasságra." Johann Veraguth, a regény festőművész hőse nem képes. A pályája elején járó nagy író válasza a föltett kérdésre szinte leverően negatív, Veraguth "elsétált az élet kertje mellett" s ami végül marad, az rettentő áldozatok árán is csak a magány ígérete "s a művészi önkifejezés hideg gyönyöre". Ám ebben a néhol szélsőséges, néhol a mai olvasónak kissé romantikus történetében is jelen van az a nagy művész, aki életművében sokat és jelentőset - maradandót - mondott az emberi lélekről, lélekbúvár szenvedéllyel vizsgálta a mélyen érző ember etikusan elszánt küzdelmét a rideg, önző vagy szerencsétlenül idegennek bizonyuló valósággal, környezettel, társadalommal. Az író válaszát végül mégsem érzi negatívnak az olvasó, mert Johann Veraguth csakis önmagát megfosztva harcol egy elképzelt szabadságért, amely végül - "hideg gyönyör".
