Hiltu és Ragnar

Egy verőfényes nyárutói napon kel útra szegényes erdei viskójukból Toivola Hiltu, hogy a gyönyörű Pyhäjärvi-tó partján fekvő nyaraló tulajdonosánál, a megboldogult Palmerus népiskolai tanító özvegyénél cselédlányként munkába álljon. Apja kíséri el, az a Toivola Juha, akinek szívszorító történetét Sillanpää a Jámbor szegénység című, Nobel-díjjal kitüntett s magyarra is lefordított regényében írta meg.
A nyaralóban a szünidő utolsó napjait tölti az igazgatóné szeme fénye, egyetimsta fia, Ragnar, akit az anyai féltés burokként vesz körül, igyekezvén megóvni őt a világ s nem utolsósorban a nők csábításaitól. Az igazgatóné Hiltuban ideális cselédlányra talál: csendes, szorgos, alázatos falusi leányka, mentes mindazon külső-belső tulajdonságoktól, melyek bármiféle veszélyt jelenthetnének fia számára. Így aztán végre rászánja magát egy hosszabb utazásra, magukra hagyván a fiatalokat a nyaralóban. Az éber anyai ösztönök azonban, ha mégoly kifinomultak is, nem sejthetik, hogy a természet törvényei milyen alakoskodásra késztethetnek egy fiatalembert, aki korábbi kudarcai után most végre biztos szerelmi zsákmányt remél. A kettesben töltött néhány nap és éjszaka során ez a két fiatal teremtés a felnőtté érés minden kínját és gyönyörűségét megéli, ki-ki a maga módján, félve és reménykedve, próbálván hol siettetni, hol megállítani az időt, mintha csak tudnák, hogy tragédiát hordoz magában, hiszen a kettejük között bontakozó érzelem már születése pillanatában halálra van ítélve.
A történet egyszerű, hétköznapi; ereje varázslatos nyelvében rejlik, s abban a lírai hitvallásban, amely minden nagy sikerű Sillanpää-regényben kifjezésre jut: „az ember elpsztulhat, ám az élet megmarad”.