„Az utolsó nyarat idézem most fel, az utolsót, mielőtt elküldtek. 1979 volt, és a nap betöltötte az eget. Tripoli ragyogva és mozdulatlanul nyúlt el alatta."
Szulejmán kisgyerek még, de az utcabeli gondtalan játék, szülei odaadó szeretete s a tisztes jómód közepette egyre inkább felsejlik előtte, milyen, is valójában a világ, amelyet Kadhafi ezredes ereje teljében ural. Egy alkalommal a város főterén észreveszi apját, akiről úgy tudja, üzleti úton van, s bár még parfümje illatát is érzi, ahogy elmegy mellette, apja egy pillantást sem vet rá. Ettől kezdve válik a világ egyre félelmetesebb hellyé Szulejmán számára, ahol kérdéseire vagy nem kap választ, vagy csak hazugságot hall. Apja egyre többször és egyre hosszabb ideig marad távol, s a kisfiú különösen erős, bensőséges kapcsolatba kerül az anyjával, aki megosztja vele gyereklányként átélt megrendítő történetét, így azt is, hogyan lett szinte gyerekfejjel asszonnyá. A tettetések és elhallgatások, a megmagyarázhatatlan történések egyre gyakrabban fenyegetik Szulejmán otthonát, s már-már szétfeszítik az egykor biztonságosnak vélt falakat.
Matar csodálatosan ír. Remek megfigyelő, aki a maga nyers valójában adja vissza mind az abszurditást, mind az érzelmek áramlását.
