Megtisztelő felkérésnek teszek eleget azzal, hogy az olvasó figyelmébe ajánlhatom Hoffer András legújabb könyvét, amely a közel száz éves Lehel SC sporttevékenységének elmúlt tizenhét évét öleli fel. A szerző már e kötet előtt a jászberényi sportrajongók igényét és jogos elvárását elégítette ki azzal, hogy az egyesület akkor hetvenöt éves történelmének 1945-től tartó eseményeit tárgyszerű dokumentációval elevenítette fel.
A „Lehel" márkanév egybeforrt a város legújabbkori történelmével. Nemcsak jelkép, történelmi ereklye, hanem fémjelzi a város iparosodását, valamint sporttevékenységét is. Az egyesület volt városi kezelésben, később a Hűtőgépgyár kizárólagos fenntartásában működött, majd szakosztályai különváltan keresték és jórészt meg is találták a háttér fenntartó intézményeket. Az elnevezés változásától függetlenül a városban folyó sporttevékenység mégis a miénk, több ez mint együttérző biztató szurkolás, a város sportszeretőinek életformája.
Nézze el nekem az olvasó, ha néhány gondolat erejéig személyes élményeimet osztom meg vele. Rang volt 1968-ban a Lehel serdülő, majd ifi csapatában játszani, Korompai István, majd Biró István edzősége alatt. A mai napig is büszke vagyok rá, hogy olyan közösség tagja lehettem, amely neves labdarúgókat, röplabdázókat, atlétákat, kézilabdázókat és nem utolsó sorban jégkorongozókat adott a magyar és nemzetközi élsportnak.
A sporttevékenység nemcsak verseny, hanem közösségformáló erő is. Barátaim jó része ma is abból a körből verbuválódik, akikkel a sportegyesület közössége hozott össze. Az aktív sport után sem szakad el az ember attól a közegtől, amelyhez oly sok élmény fűzte, ott marad barátaival együtt, mint szurkoló, hívják azt a szakosztályt akár JSE Vasasnak mint, labdarúgók, továbbvíve egy régi szép hagyományt Kármán Antal vezérigazgató úr hathatós támogatásával, vagy Jászberény 77-nek, a jégkorongozók megszállottjai önzetlen munkájával fennhangon kiabálva- a teljesség igénye nélkül - Bathó, Szajka, Szerdahelyi, Balla, Simon és a többi kiváló játékos neveit.
A kötet több generáció tevékenységét öleli fel úgy, hogy együtt vannak itt a múlt aktív sportolói, akik az öregfiúk bajnokságon és a jótékony célú mérkőzéseken bizonyítják hozzáértésüket, a jelen kiválóságai, akik a Magyar és Nemzeti Bajnoki eredményeikkel öregbítik a város hírnevét és a jövő ifjúsága, akik junior és kadett bajnokságokon bizonyítják rátermettségüket, Darázs István, illetve Ugrin György irányítása mellett. Európa bajnokokat nevel a görkorcsolya, hazai bajnokokat a röplabda utánpótlás és ez mind egyesületektől függetlenül sport, Jászberény sportja, amelynek megalapozója és gyökere az 1906-ban alapított Lehel. Köszönetemet fejezem ki mindazoknak, akik e könyv összeállításában, szerkesztésében Hoffer András segítségére voltak.
Biztos vagyok benne,hogy a város további sikeres sportéletének mindig lesznek támogatói, mecénásai és olyan krónikásai, akik mindannyiunk örömére tevékenykednek, így nevelve és segítve egészséges generációk felnövekedését, erősítve bennük a közösségi élményt, a helyi társadalom összetartó erejét.
Vásárold meg kedvező áron termékünket! Azonnal, valós magyarországi készletről szállítunk, környezettudatos csomagolásban és ráadásul 30.000 forinttól ingyenesen! Ha mégsem tetszik? 30 napon belül visszaküldheted rendelésed, erről IDE kattintva tudsz részletesen olvasni.
Kérdésed van? Hívj minket a +36-56/414-834 telefonszámon és választ adunk minden kérdésedre!
Ha jelenleg nincs készleten a kiválasztott termék, akkor feliratkozhatsz automata értesítőre.
Gyűjtsd hűségpontjaid minden vásárlásod után és használd fel, amikor csak szeretnéd!