Darvas Szilárdot nem kell bemutatni a magyar közönségnek. Hiszen ismerték. Olvasták frappáns, kesernyés humoreszkjeit, tapsoltak a csípős, ironikus konferansziénak, vele és rajta nevettek a Bábszínházban, ahol a darabok írója és színésze volt egy személyben. Azt kevesebben tudják, hogy költő is volt, veszedelmesen őszinte lírikus.
De a humornak – klasszikusa volt.
E „besorolás” hallatára persze gúnyosan megvillanna szemüvege, s ironikusan fintorogna saját magán és az utókoron, ahonnan e rangot ajándékul kapta.
Nem tartozott a kedvesen megbocsátók derűs-negédes fajtájához. Indulat lobogott könnyed, világos mondataiban. Jó ember volt: tudott szeretni és gyűlölni. A gondolkodás volt a szenvedélye.
