Részlet a könyvből:
"Már reggel különös volt a világ ezen a napon. December volt, és tél a világ más tájain, a Libanon hegyeiben északi szél karmolta ki a sziklákat, és naponként sűrű hóesés kavargott a csúcsok felett, itt a lankán azonban csöndes volt az idő, éppen csak meghűsölt keveset, s még a levelek se hulltak el. Mindössze esett az eső, ez jelezte a telet. Vagy másfél hete verte már szakadatlanul a földet, hol nehéz cseppekben esett, hol mint finom pára szitált, de a világ minden pórusa eltelt nedvességgel. A föld tocsogós lett, a nyáj süppedős talajon legelgetett, s a tölgyek és ciprusok kérgei barnák és érzékenyek lettek a víztől, mintha idegek járták volna keresztül-kasul őket. Huszonharmadikán éjszaka azonban, nem sokkal éjfél után, megállt az eső, nyomban utána olyan meleg szél kerekedett, mintha nem is december, hanem március lenne, és felszárította a földet, pár óra alatt fölitta a tocsogókat. Nem lehetett megállapítani, milyen irányból jött a szél, mert kavargott, s érthetetlen volt, hogy miként támadhatott az esős évszak közepén, de megjött, s ott loholt egész éjjel a vidéken, mint egy átvonuló, nagy és barátságos állat, amely beszimatol mindenhová. Érthetetlen és kísérteties szél volt. A házakban kitárták az ajtókat a melegre, s a szobák elteltek langyossággal."
