"...Az meditáció közben jutott eszembe. Miért kell feltétlenül katasztrófával lezárni ezt a ciklust? Nem lehetne-e megmenteni a Földet a negatív emberek kikapcsolásával? Nem, mert elvesszük a megélés képességét, mert a sors egyenlő a tettel. S a tetteknek oka van. S az okot kell megszüntetni. Ha elvesszük az okozatot, nem tudja mi volt az ok, megszűnik a tanulása. Mert ha a vándor felbukna a gyökérben és szólnánk neki, vigyázz vándor, legközelebb a fának menne neki fejjel, és ez az életébe kerül. A sors segítség, a katasztrófa is segítség, hogy a lélek bármennyi figyelmeztető jelre sem reagált, nem mérte meg, nem mérte fel miért szenvedtem balesetet. S rá egy hónapra miért? Két év múlva, miért veszítettem el azt, ami a legkedvesebb, amiért dolgoztam? Ezt mind katasztrófaként éli meg. De az ok, hogy másokon gázoltam át, mindezért nem jut az eszébe. A legvégső fegyverhez kell nyúlni, a halálfélelemhez, amit megél. Ez nagyon radikális és erős dolog, de a lélek ezt vállalja. Hiszen Ő is tudja, a szellemi vezetők is tudják, hogy ebben az életben azt kell megélnie. Hiszen a tanulás a jó és a rossz is. A langyosság, ami nem kedvez. Döntés és felelősség csak a Földön tapasztalható. A felsőbb dimenziókban nincs döntés és felelősség. Nincs tanulás, csak a lét. A lét öröme. Csak a föld az ahol tapasztalni tud. Tudásvágy, ami lehozza az embert, hogy Istenné válhasson. Istenné, a lelki dimenzióban senki nem tud válni. Gondoljatok a tékozló fiú esetére. A szeretett gyermek, aki Atyának jó gyermeke volt. Semmit nem ért ahhoz a lélekhez, aki az anyavilágba letaszítva, disznók között hempergett, megtapasztalta a lopás, gyilkolás, a szenny és a többi tapasztalatát. És megtérve, tapasztalattal telve, megtérve Atyához, aki őt sokkal jobban tisztelte és szerette, mint a lelki dimenzióban csak lévő, csak való fiát. Mert ő a tapasztalatai által tudott fentebb lépni és nőni, mert ott nincs rossz és jó. Ott csak a tudás megélése van. Földön a tudást nem tudja megélni, csak a tiszta szellemű ember. Tékozló fiú is katasztrófában, leállatiasodásban érte el a katarzis, a végső megtisztulás. Nem akkor, mikor pénzével, amit Atyától kapott fizetett, lopott, csalt. Nem -, mikor leállatiasodott és disznók között hempergett. Tudatának az elméjének katasztrófáját akkor élte meg. Csak így tudott visszaemelkedni Atyjához. Ez a tékozló fiú meséje, aki valójában a lélekről az anyagi világba szállt lélekről szól. S ez a példa és mese arról szól, hogy az a lélek, aki meri vállalni és megélni ezt a poklot, mennyivel magasabb és szeretettebb gyermeke annak, aki inkább a lét örömének van és nem fejlődhetik soha."
