„Két dolog tölti el elmémet mindig új s egyre fokozódó csodálattal és hódolattal, minél gyakrabban és hosszabban gondolkodom el róluk: a csillagos ég fölöttem és a morális törvény bennem.” Ezzel a híres mondattal kezdődik A gyakorlati ész kritikája Zárszava, azé az írásé, amely Kant etikai műveinek sorában a második helyet foglalja el Az erkölcsök metafizikájának alapvetése (1785) után. Noha a filozófus csodálatának tárgya és etikájának kulcsfogalma, a morális törvény már az 1760-as évek legvégén felbukkan Kant morálfilozófiai feljegyzéseiben, végleges jelentését és kontextusát éppen ebben az 1787 decemberében megjelent műben nyeri el.
Noha A gyakorlati ész kritikája megjelenését követően Kant folyamatosan dolgozott filozófiai rendszere kiépítésén, ezzel mindörökre adós maradt annak ellenére, hogy a Kritikák sora hamarosan egy harmadikkal is kibővült, a kétosztatú metafizikai rendszernek (a természet és az erkölcsök metafizikája) pedig 1797-ben megjelent a második része. Ennek a kudarcnak mélyen fekvő koncepcionális okai voltak. Az etika kitüntetett szerepe azonban soha nem kérdőjeleződött meg számára, ami talán természetes is egy olyan filozófus esetében, aki szabadságunk megnyilvánulását, a morális törvényt a kozmosz végtelenségéhez méri.
