Évtizedek óta kíséri a jazzt a komoly zene híveinek gúnyos mosolygása, gyakran kötekedő lebecsülése. Pedig a jazz történetének eddigi fejlődése bizonyítja, hogy nem puszta divathóbortról, átmeneti korjelenségről van szó, hanem a gyakorlati muzsikálásnak egy olyan formájáról, amelynek gyökerei mélyen belenyúlnak az emberiség muzsikáló kedvének ősi talajába. Ez a fajta zenei gondolkodás egyes elemeiben évszázadok óta él és hat, megérdemli hát, hogy a komolyzenéhez hasonlóan gondos elemző munka tárja fel fejlődéstörténetét.
