Június 16-án reggel Alserbach százados úr kótyagos fejjel kimászott a fedezékből.
A lövészárokban jó szokása szerint rákezdte: – Kutyák, disznók, disznó, kutya, disznó, kutya…
Hirtelen azonban elhallgatott.
Hangja búsan és idegenül csendült a szokatlan csöndben. A nap már magasan állt, de a lövészárokban furcsa némaság honolt. Alserbach százados tévedhetetlen hadászati érzékével hamarosan megállapította, hogy a lövészárok üres. Szerteszét puskák, szuronyok, borjúk, köpenyek hevertek, és amerre csak a szem ellátott, mindenfelé ki nem lőtt töltények borították a földet. A lövészárok partját letaposták, és a százados úgy érezte, hogy itt valami nincs rendben.
Az egyik vastraverz mögött halottmereven feküdt Frank káplár, aki életében olyan tehetségesen rugdosta a katonákat…
