A 46 éve született könyv megjósolta a migránsválságot.
"Raspail gyakorlatilag lemodellezte a migrációs válságot.
Mondhatni tűpontosan."
A ma 94 éves aggastyán szerint annak ellenére, hogy napjainkban éljük a véleményszabadság aranykorát, a különféle gyűlöletbeszéd-törvények miatt könyve ma aligha jelenhetne meg.
Raspail roppant elővigyázatosan regénye legutolsó kiadásához egy listát mellékelt, melyben az új francia jogi szabályozás szerint művéből a büntetendő részeket gyűjtötte össze. Több mint 70 ilyet talált.
A Szentek Táborának cselekménye röviden: nyomorultak tömegei indulnak meg a harmadik világ kikötőiből a földi paradicsom, Európa felé. A végkifejlet azonban tragikus lesz.
A politikusok, a sajtó és az értelmiségiek részint gyávaságból, részben öngyűlöletből, részint utópizmusból meghirdetik a „Willkommenskulturt”. Franciaország a befogadás lázában ég. Párizsban művészek részvételével hatalmas karnevált szerveznek a jövevények tiszteletére, a rádió és a televízió különkiadásokban ismerteti meg a közönséget leendő honfitársai kultúrájával. Önkéntes mérvadók osztják az észt a tolerancia és a szolidaritás fontosságáról. Azon keveseket, akik eltérni merészelnek a hivatalos álláspont tomboló humanizmusától, kirekesztőnek és gyűlöletkeltőnek bélyegezve félresöprik.
A félelmetes elemek azonban részletekben rejlenek.
A könyvben a katolikus egyház latin-amerikai pápát választ, aki aszketikusan él, és igyekszik megszabadulni az egyháza külsőségeitől, s a híveket nyitottságra szólítja fel: tárják szélesre a hívők kapuikat! Ez minden katolikus kötelezettsége. Ez a mámorosan szép gondolat olyannyira toplistás lesz a világ véleményvezérei körében, hogy rocksztárok, politikusok, színészek, de püspökök is beállnak a sorba, és támogatják a pápát.
Helikopterrel szállítanak élelmiszercsomagokat a kishajókon összezsúfolódott migránsoknak.
Ezt követően a menekültkaraván áthalad Afrikából a Gibraltári-szoroson át Európába, és az „őslakosok” hirtelen felocsúdnak az emberszeretet okozta transzállapotból. Mivel a cselekmény sodrában a vendégmunkások szervezkedni kezdenek, először a gyárakban, de később máshol is.
Kitör a pánik!
A korábban a befogadásról áradozó újságírók, propagandisták angolosan távoznak az országból, majd az államapparátus is összeroskad. A tutyi-mutyi elnök ugyan utasítást ad a hadseregnek, hogy tegye a megcselekedhetetlent: mészárolja le a hadsereg az idegeneket: nőket, gyerekeket, öregeket. Mindenkit.
Természetesen senki se teljesíti a parancsot, így a csapatok csakhamar szétszélednek. Mindössze egy ezredes és maroknyi katonája érkezik meg a Riviérára, ahol addigra már megjelennek az idegenek üdvözlésére gyülekezett hippik.
„A húsvétvasárnap hajnalán partraszálló emberözönnel szemben azonban kénytelenek beismerni tehetetlenségüket. Miután bizonyossá válik, hogy minden odaveszett, a műveletek irányításával megbízott államtitkárral és még néhány ellenállóval együtt egy magányos irodalomprofesszor villájába szorulnak vissza, ahol mosolyogva, a vereség biztos tudatában azt játsszák, mintha mi sem történt volna.
Az államtitkár kormányt alakít, tisztségeket osztogat. Az ezredes fatalista humorának teljes odaadásával kommendírozza alig tucatnyi beosztottját. A megmaradt lőszert arra áldozzák, hogy a villa környékén feltünedező idegeneket agyonlőjék. Így telik el néhány hét, majd…”
Ne lepődjenek meg, de a könyv egyáltalán nem volt sikeres megjelenésekor – összesen 15 ezer példány adtak el az első évben (megjegyzés: akkoriban még olvastak az emberek). Sőt, a francia értelmiség, amely a ’70 évek derekán kifejezetten pozitívan állt a migránsok befogadásához, eretneknek, idegengyűlölőnek bélyegezte a könyvet. Idővel aztán felismerték a Le Camp des Saints prófétai erejét.
Ronald Reagan úgy nyilatkozott, „borzasztóan nagy hatással” volt rá a regény.
Ám nem csak jobboldalról fedezték fel a művet. François Mitterrand vagy Robert Badinter is gratulált később Raspailnak. Samuel Huntington pedig világhírű könyvében, A civilizációk összecsapása és a világrend átalakulásában hivatkozott rá.
Jean Cau pedig így méltatta Raspailt:
„Meglehet, Jean Raspail nem próféta vagy látomásos regényíró, hanem jövőnk kérlelhetetlen történésze”.
Tekintve, hogy a Mandiner tökéletesen vezeti le a könyv konklúzióját, vétek lenne egy szavát is módosítani.
„A Le Camp des Saints jelentős könyv. Nem azért, mert Raspail évtizedekkel ezelőtt megjósolta, ami 2015-ben megtörtént, nem azért, mert a bevándorlást ellenzők drámai passzusokat tudnak citálni belőle. Azért jelentős könyv, mert egy nyugtalanító erkölcsi dilemmát mutat be, amire nincsen tökéletes megoldás – és olyan fojtogató erővel teszi ezt, ami csak kevés irodalmi műnek a sajátja.”
( mandiner)
