John Updike - Nyúlháj

Az én koromban, ha az ember hátán viselné mindazt a nyomorúságot, aminek valaha tanúja volt, reggel föl se kelne – magyarázza Nyúl tétova, kapkodó, megházasodott és apai örömöknek elébe néző fiának, Nelsonnak, akivel nem tud zöld ágra vergődni, aki megállapodott polgári nevelésének rendjét kikezdi, akit szeret is, de inkább ki nem állhat, talán éppen azért, mert kísértetiesen hasonlít húsz évvel ezelőtti önmagára.

1979–80 fordulóján, az apósától örökölt Toyota- és használtkocsitelep vezetőjeként, változatlanul felesége, Janice oldalán, anyósával egy fedél alatt, rögzült baráti körébe zárva Nyúlnak már esze ágában sincs futni. Legfeljebb kocog: Valamikor régen, ha Janice ilyen volt, a félelme mintha őt is megfertőzte volna, és futott tőle; de most, hogy benne vannak a korban, tudja jól, hogy soha el nem fut…

Mi marad hát Nyúlnak? A pennsylvaniai kisváros, Brewer mindennapi gondjai, a már szinte rutinszerű erotikus fantaziálgatások, no meg egy „igazi” kaland is: feleségcsere egy nyaralás alkalmával – s mindenekfelett a megbékélés egy gondolattal: hogy nagyapa lett, következésképpen negyvenhét éves korára újabb szög került a koporsója fedelébe.