Jókai Mór

Amikor Jókait eltemették, sokan úgy vélték, hogy rövidesen írói öröksége is elenyészik. Erősödött az anekdotizmus elleni tiltakozás, növekedett a lélekelemző igény irodalomunkban. Ilyen követelményekhez képest kissé túlhaladottnak, anakronisztikusnak látszott a Jókai-életmű. De Ady Endre már 1910 előtt a mesterre váró „biztos és isteni” reneszánszról beszélt, s az 1920-as években be is következett az olvasók visszatérése Jókaihoz. Hatása nem magyarázható csupán regényeinek merész és leleményes meseszövésével. Költő volt: írásaiban ott lüktet és nyújt az egész élő és élettelen világ iránti rajongása. Regényköltészetének erejéről így vall Móricz Zsigmond: "Jókai egy pogány volt, egy pogány istenfia, aki zengő és nagy lélekkel sugárzott szét… valami csodálatos, valami felemelő életérzés volt ez: optimizmus az élettel szemben, igenlése mindannak, ami jó és erőadó ebben a siralomvölgyben.
Nagy Miklós, a hatalmas arányú életmű és a nagyívű életpálya egyik legavatottabb ismerője, a tudós alaposságával és kitűnő lélektani érzékkel kalauzolja az olvasót a történelmi-társadalmi meghatározottság, az írói alkat, az irányadó élmények és az életrajzi mozzanatok izgalmas összefüggései között