Julianus barát és Napkelet fölfedezése

A XIII. századig Európa alig tudott többet Belső-Ázsiáról – Napkeletről –, mint amit a latin auktorok, történészek és földrajzi írók hagyományoztak rá. Egy nagy történelmi eseménynek kellett bekövetkeznie, mely a távoli világból származó új ismeretek tömegével megrendítette a hitet az antikvitástól örökölt geográfiai kép lezártságában, s ezzel elindította azt a folyamatot, mely a távoli földrész fölfedezéséhez vezetett. Ez a nagy történelmi esemény a Mongol Birodalom Európát is fenyegető terjeszkedése, a tatár invázió volt. A század húszas éveiben már érkezett néhány – töredékes – hír Európába tatárokról, de az az első fontos, figyelemre méltó és riasztó híradást a keleten maradt magyarok fölkutatására induló Julianus barát hozta, hogy aztán nyomában sorra keressék föl hittérítők, követek és utazók Belső-Ázsiát és a Mongol Birodalmat. Az ő úti jelentéseiket, beszámolóikat gyűjtötte össze Győrffy György, köztük olyan írást is, amely most jelenik meg először magyar nyelven. A Julianus barát első és második útjáról készült jelentésekben nemcsak arról olvashatunk, hogy a mongolok Németország megtámadását tervezik, hanem érdekes leírást is kapunk a tatárok eredetéről, hadi szokásairól és uralkodóiról. Péter oroszországi érsek vallomása 1245-ben hangzott el a lyoni zsinaton: rövid, tömör és világos beszámoló a tatárokról. IV. Ince pápa 1245-ben – egy Güjük kánhoz címzett, e kötetben is olvasható levél kíséretében – Plano Carpini szerzetest küldte a mongolokhoz. Carpini beszámolója a mongol birodalom belső viszonyait ismerteti, tolmácsa, Benedictus Polonus feljegyzései is erről az útról és tapasztalatairól szólnak. Nemrég került elő Carpini egy másik útitársának, C. de Bridiának beszámolója. A kötetben levő részlet Batu kán hadjáratáról szól – ahogy Bridia a mongoloknál hallotta. A kötetben levő részlet Batu kán hadjáratáról szól – ahogy Bridia a mongoloknál hallotta. Güjük kán IV. Ince pápához írt válaszlevele és IV. Béla tatárokhoz küldött követeinek jelentése után Rubruk útleírása következik 1225-ből. A ferences rendi szerzetest IX. Lajos francia király küldte a mongolokhoz, s ő visszatérése után hosszú levél formájában számolt be élményeiről, tapasztalatairól a királynak. Műve a középkor egyik legkiválóbb útleírása. Nemcsak azt írja le, amit látott, hanem gyakran az élmények keltette gondolatait is közli. Megbízható adataival és leírásaival évezredes tévhiteket döntött meg, de rendkívüli érdekesek és értékesek nyelvészeti, néprajzi és vallástörténeti megjegyzései is. A gazdag jegyzetanyaggal kiegészített gyűjtemény egy ma már jobbára történelmi munkákból ismert világ színes, eleven képét nyújtja.