Julianus Imperator – Himnusz Héliosz királyhoz - Himnusz az Istenek Anyjához

Julianus, római császár, a legfontosabb újplatonikus szerzők egyike. Rövid, 361-től 363-ig tartó uralkodása a görög–római hagyomány jegyében állt.

A kötetben két meghatározó himnusza kapott helyet. Feltehetően mindkét mű 362-ben született, s együtt átfogó képet adnak az uralkodó szellemi beállítottságáról és törekvéseiről. A „királyi Naphoz” intézett himnuszban a szerző, Platón nyomdokain haladva, lélekkel és értelemmel bíró teremtményként írja le a világegyetemet, s beszámol hierarchiájáról, amely a Legfelsőbb Okból kiindulva, isteneken és hatalmakon keresztül az élőlények egyre alacsonyabb fokozatait tárja fel és rendezi el. Harmonikus egységben tűnik fel itt a római vallás, a Mithrász-misztériumok és a hellenizmus szellemisége.

Az „Istenek Anyjához” szóló himnuszban, amely Pessinusban, Kübelé kultuszának központjában született, a császár elsősorban a római hagyományt veszi védelmébe. E műben is tetten érhető egy alászálló mozgás, Attisz bukása az égi körökből az anyagi terekbe, ahonnan az Istennő segítségével emelkedik azután vissza. A szimbolikus történetek mellett ünnepek és rítusok leírását is magában foglalja az írás. A két himnuszt a filozófus-uralkodó alakjára koncentráló utószó egészíti ki.