A mélyen hívő Fekete István egész életében nagy jelentőséget tulajdonított a katolikus ünnepeknek. A húsvétok és a mindenszentek elsősorban az önvizsgálatra és a szeretteire emlékeztették, a karácsonyokat viszont mindenekelőtt közösségi eseményként élte meg.
A készülődés már december elején elkezdődött: az adventi gyertyák lángja és a disznópörzsölések fellobbanó tüzei a karácsony közeledtét jelzik, és vele a hóesést, a nyugalmat és a szeretetet. A betlehemezés és a fenyődíszítés együttes élménye a barátok és a rokonok összetartásának várva várt alkalmai, melyek túlvilági és földi reményekkel kecsegtetnek gyereket és felnőttet. A karácsony általuk válik a Jóság és a Szeretet közösségi ünnepévé, melynek az ajándékozás fontos kifeje-ződése. A karácsony az egymásra figyelés ünnepe, és Fekete István példázatos elbeszélései elhitetik velünk, hogy lehet és érdemes szeretni és jónak lenni. Csaknem negyed századon át emlékeztetett minderre az Új Ember tárcáiban.
A megbocsátás és a ragaszkodás, a béke- és harmóniavágy áll e jobbára visszatekintő önéletrajzi és látomásos írások középpontjában. Jelezve, hogy a karácsonyi készülődés gyermeki izgalmát idővel egyre inkább az évbúcsúztatás nosztalgikus számvetése váltja fel. Fekete István karácsonyi történetei varázserővel bírnak, hiszen saját élményeinket is megelevenítik, és olvasója hamar azon kapja magát, hogy nicsak, vele együtt én is „emlékekre emlékezem".
Tartalom
December
Tél
Disznóölés
A hőmérő
Roráte
Decemberi hajnal
Amnesztia
Alkonyattól éjszakáig
Előnév
Betlehem
A csillag
Két ember
Advent
A két szánkó
Péter, 1907
Régi karácsony
A fa
Karácson< P>
Karácsony
Karácsony, 1938
Tengerész voltam
Karácsony éjjel
A karácsonyfa
Karácsonyi látogatók
Karácsonykor
Éjféli harangszó
Karácsonykor
A medve
Páros-e vagy páratlan
Régi karácsony
Éjféli világosság
Tódor
Ünnepi nyúl
Tavaly ilyenkor…
Karácsony és szilveszter között
Szilveszter éjjel
Ünnep után
