Már legelső méltatói észrevették, hogy „Kassák novellái nem lezajló történeteket adnak, de mozdulatlanságba komolyodó életdarabokat, melyek nem lepergésükben, de gesztussá merevedő jelentőségükben hordják értéküket. Bár semmi szimbolikus bennük – mindenik novellája sokkalta több önmagánál” (Lesznai Anna, 1913). A mai olvasóra pedig az újrafelfedezés erejével hathatnak a kötet több évtized elteltével is eleven fényű darabjai, mert a kallódó életek kísértetiességét csak e század második felének abszurd írói jelenítették meg ilyen zord iróniával s meggyőző költői erővel.
