Makkai Sándor, a nagyhírű erdélyi református püspök és író azzal bízta meg Debreczeni László építészt 1928 hűvös tavaszán, hogy rajzolja le és mérje föl az egyházkerület lebontásra kerülő templomait, a haranglábakat, cintermeket, szószékeket és mennyezetfestményeket, a temetők fejfáit. Debreczeni László a nagyrészt pusztulásnak indult és arra kárhoztatott történelmi emlékek szent földjét jószerivel gyalogosan járta be, Szilágy és Hunyad megyétől Marosvécsig, de Kalotaszeget és a mezőségi dombok eldugott falvait is. Sorra vázlatkönyvébe kerültek a fatornyok és fedélszerkezetek, ajtók, ablakok, cinteremkapuk, portikusok. Lerajzolta a karzatok, padok és szószékek díszítményeit, az Úr asztalára való edényeket, hímzéseket, varrottasokat. Nem egészen kétéves, tavasztól késő őszig tartó szakadatlan munka gyümölcseként született meg az „Erdélyi református templomok és tornyok" kincsestára. Ezt a „számadáskönyvet" „a Körösi Csorna Sándorok léleklángjával és szívósságával" (Kelemen Lajos) rajzolta és írta, felmutatva az erdélyi múlt megtörettetésre ítélt tárgyi emlékeit az akkori Európának, és az eltelt kerek 60 esztendő szakadozó ködfüggönyén át a mának.
Bálint István János
