Kemény Béla 1944 decemberében megszökik a levente kiképző táborból, de nem sikerül szülővárosba hazavergődnie. Nyugatra kerül a visszavonuló csapatokkal. Onnan rövid fogság után hazajut, és hamarosan a magyar-szovjet belügyi szervek veszik gondozásba. Szökni próbál, megsebesül, és gerinclövéssel - szerencsétlenségére - hamarosan újra fogságba kerül. Bénasága, ifjú kora sem gátolja meg a szovjet igazságszolgáltatást a "nevelő szándékú" ítélet kiszabásában. Úgyszólván gyermekként megjárja a sztálini gyűjtő-, büntető-, kényszermunkatáborokat. Csak 1953-ban, a nagy tanítómester halála után kerül haza - nyolc esztendővel maga mögött.
A könyv megrázó dokumentum, amelyben egy sokat szenvedett ember naplószerű feljegyzésekben teszi közzé mindazt, amin átesett 23 éves koráig - a háború és még inkább az azt követő félelemkeltés és bizalmatlanság áldozataként.
