A Kis magyar tájszótár tudományos igényességgel megszerkesztett ismeretterjesztő munka. A gyűjtemény 5800 népies és tájszó jelentését magyarázza. Bemutatja a napjainkra szinte teljesen letűnt paraszti világot, a visszaszorult paraszti gazdálkodást és annak tipikus tárgyait, tevékenységeit. A szótár szerkesztői 21 regionális és általános tájszótárból, illetve 2 értelmező szótárból gyűjtötték ki a tájszókat. A feldolgozott források lefedik a Kárpát-medencei magyar nyelvterületet. A szótár azt is feltünteti, hogy az egyes adatok mely forrásból, azaz mely területről származnak. Így látható, hogy a következő szavak a magyar nyelvterület nagy részén használatosak voltak: firhang, früstök, hombár, jussol, langalló, mángorló, ösztöke, pruszlik, saroglya, sifon. A szótárt tanulmányozva olyan szavakra is rálelhetünk, amelyek csak egy-egy szűkebb területen éltek: bucsér (szalmából font tárolóedény), bürdő (kályhacső), cók (faék), csosza (kis, talpas pohár), dömsödi (zömök), heréc (patkány), irám (árnyék), kelep (nagy kalapács), sinkózik (jégen csúszkál), szotka (küszöb), tarhó (joghurt), ugráncs (kabóca), vállazó (vízhordó rúd), vinyikó (szőlővessző). A szótár szókincsgazdagításra, az egyéni szókincs bővítésére haszonnal forgatható. Az olvasmányokban felbukkanó vagy idősebb beszélőtől hallott, ismeretlen jelentésű tájszavak jelentése eredményesen kereshető ki belőle. A szótár összeállítója, Kiss Gábor korábbi sikeres és népszerű szótárak Magyar szókincstár, Régi szavak szótára főszerkesztője, az MTA Szótári Munkabizottságának tagja, Lőrincze Lajos-díjas. Az ékesszólás kiskönyvtára sorozat 31. tagja
